30℃ 19℃
június 18. Arnold, Levente, Doloróza
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Melyik búzafajtát válasszam?

A szempontok tisztázása után portfóliónkban Ön is megtalálja az optimális megoldást.

Minden gazdasági és gazdálkodási tevékenység sikerét a tudásalapú alkalmazkodóképesség, azaz a kihívásokkal szemben megfogalmazható válaszok és megoldások számbavétele jelenti. A mezőgazdaság termelékenysége különösen kitett az éghajlati, szűkebb értelemben a termőhelyi változásoknak, melyek az elmúlt időszakban gyorsuló dinamikával jelentkeznek, azonnali válaszadásra késztetve a termelőket. Ezért a releváns, megalapozott forrásból származó információknak kiemelkedően nagy a szerepük a termelést érintő döntések meghozatalában.

Az agronómiai szempontból előremutató megoldások alapját jelenti a pontos és a gyakorlati szempontokat középpontba helyező fajta- és hibridismeret. Az így megszerzett tapasztalatok összessége – a termelési feltételekhez és a termelési célnak egyaránt megfelelő fajta- és hibridválasztáson keresztül – segítséget nyújt a kapcsolódó agrotechnikai beavatkozások számbavételéhez is.

Az őszi búza termesztése esetében is kiemelkedő kritérium:

  • a környezeti alkalmazkodóképesség,
  • a tenyészidő hossza (koraiság),
  • a termésstabilitás,
  • a termőképesség,
  • a betegség-ellenállóság,
  • a termés minősége,
  • a tápanyag-hasznosító képesség,
  • a vetésidő-rugalmasság
  • és még számos fontos agronómiai érték összessége.

Ismert az a tény, hogy a fajta vagy hibrid választását, ami a teljes termelőtevékenység egyik eleme, a címben megfogalmazott irányelvet szigorúan követve szükséges elvégeznünk. Valódi megoldáshoz és megnyugtató végeredményhez azonban csak akkor jutunk, ha ezt követően az agronómiai és agrotechnikai beavatkozásokat is újraértékeljük, és a körülményekhez alkalmazkodva végezzük el. A SAATEN-UNION ezért számos alapelv lefektetésén túl a búzahibridek és- fajták együttes ajánlásában a „megoldások tárházát” – a kapcsolódó technológiák figyelembevételével – a termelői igények és visszajelzések alapján, a területi képviselőink és szakembereink segítségével összegzett információkat figyelembe véve fogalmazza meg.

Hazai körülmények közé ajánlott hibridbúzáinkHYWIN, HYDROCK, HYFI – és a hozzájuk kapcsolódó termesztéstechnológia a változatos és folyton változó termelési körülmények megbízható szereplőiként ismertek a gyakorlatban. Környezetünk egyre aszályosabb, a szárazság mind hamarabb jelentkezik. Ezek között a körülmények között vezérhibridjeink koraisága kiváló alapot teremt a stabil és az évjárat adottságaihoz mérten nagy termések eléréséhez. A gazdálkodók lehetőségeit tovább szélesíti, hogy az új búzahibridekben is megtalálhatók azok a tulajdonságok, amelyek segítik a szárazsághoz való alkalmazkodást. Ilyen az első szálkás kalásztípusú hibridbúza, az SU HYCARDI és a robusztus felépítésű, alacsony gombaölőszer-igényű HYLIGO.

A SAATEN-UNION őszibúza-fajtaszortimentje egymástól gyökeresen eltérő igényekre és körülményekre kínál megoldásokat. A CAMELEON szálkás kalásztípusú, korai érésidejű fajtánk a szélsőségesen száraz évjáratokban is kiemelkedő és stabil termőképességű és jó minőségben aratható. Ahol jellemző a tartós és korán beköszöntő szárazság, valamint a termőhely talajának gyenge vízgazdálkodása (akár laza szerkezetű, alacsonyabb humusztartalmú talajok), ott is megoldást jelent a kihívások leküzdésére. A magas árumagminőséget biztosító APEXUS középkorai érésidővel, nagy és egészséges levélfelülettel, ellenálló állománnyal és szálkás, produktív kalásztípusával az aszályos évjáratok élharcosa. A többéves nagyüzemi termelési tapasztalatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy mindkét szálkás kalásztípusú fajtánk az ország egész területén – jó, átlagos és gyenge adottságú környezetben is – stabilan teljesít, remekül megállja a helyét.

Az új SU MENDOZA örökölte a GENIUS kedvező tulajdonságait, sőt levél- és kalászegészségi állapota olyannyira kiváló, hogy az alacsony növényvédőszer-felhasználással számoló hagyományos, de akár az ökotermesztésben is kiváló megoldást jelent országszerte. CHEVIGNON és LINDBERGH fajtáink csúcstermésre képesek: elsősorban azokban a gazdaságokban javasolt a vetésük, ahol fokozott a termesztési intenzitás, és túlnyomóan nagy terméspotenciált kiszolgálni képes, átlagos vagy annál jobb vízgazdálkodású termőhelyek találhatóak meg.

Végül, de nem utolsósorban a járó jellegű őszi búzákLENNOX, SU ALVIUS – agronómiai előnyei is kiváló lehetőséget teremtenek a jövedelmező őszibúza-árualap biztonságos előállításához. Ezek a búzák a hagyományos vetésidőn túli – a szárazság vagy az elővetemény kései lekerülése okán, azaz indokoltan elhalasztott –, szélsőségesen megkésett őszi vagy kora tavaszi vetésekben is termeszthetők.

A termelési kihívások változatosak. Területeink adottságainak ismeretében biztonságosabb alapokra helyezhető gazdálkodásunk, hiszen választhatunk a búzahibridek, a hagyományos vagy a járó jelleget is hordozó búzafajták közül. Reméljük, hogy a fokozódó kihívásokra megoldást kínáló, megbízhatóan teljesítő búzaválasztékunk felkeltette az érdeklődését. Amennyiben döntéséhez több, az Ön termőhelyi adottságait figyelembe vevő, speciális információra van szüksége, kérjük, keresse személyesen a SAATEN-UNION szakembereit, akik örömmel állnak rendelkezésére.

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató

2025. június 18. 12:10

Hibridválasztástól a drónos növényvizsgálatig – a repcetermesztés kulcslépései a KITE tiszavasvári bemutatóján.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások kalászosokban

2025. június 17. 12:10

Fenntartható megoldások, új fajták és precíziós technológiák a KITE kalászosokra fókuszáló online bemutatóján.

Stratégia, innováció és fenntarthatóság – a KITE vezetői egy asztalnál

2025. június 17. 08:20

A KITE online bemutatóján a vezetők beszélnek jövőről, innovációról és fenntarthatóságról – podcasttal indul a programsorozat.

Javítja a stressztűrést és gyorsítja az állomány növekedését a megfelelően csávázott vetőmag

2024. április 2. 16:40

A növénytermesztők sikere nagyban függhet a vetőmagok megfelelő, hatékony védelmétől már a vetés pillanatában. Ezek a megelőző intézkedések biztosíthatják a jó termés és a sikeres gazdálkodás alapját az idei évben, ezért a gazdáknak alaposan meg kell gondolniuk, hogy milyen csávázott vetőmagot vásárolnak.

A tönköly, a tönke és az alakor – Kalászos kísérletek biogazdálkodóknak

2022. november 23. 18:26

A célirányos nemesítés már évek óta zajlik hazánkban, az új, speciális fajtákra viszont még várni kell.

RAPOOL-REPCÉK: DARIOT – a sebezhetetlen

2018. augusztus 2. 18:02

A DARIOT az első képviselője annak a speciális RAPOOL nemesítési irányzatnak, amelynek célja hagyományos nemesítési eszközökkel megoldást találni azokra a problémákra, amelyek a repcetermelők számára a neonikotinoid csávázás hiánya miatt jelentkeznek.

Átadták a RAGT Termelői Verseny díjait az AGROmashEXPO-n

2020. január 24. 14:27

A 2019. évi versenyben az RAGT nagyágyújának az RGT Mexininek jutott a főszerep.