31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Növénytermesztés

Hogyan hat a direktvetés a terméshozamra? Tanulságos kísérlet zajlott Zalában

Agrofórum Online

Milyen terméshozamok érhetők el direktvetőgéppel kukorica-, árpa-, szója- vagy repcetarló esetében? A Multiva gyakorlati szántóföldi kísérletei ezt is megmutatták.

Stresszkezelés a mezőgazdaságban címmel tartott konferenciát a Magro.hu a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán február közepén. Ezen hangzott el az az előadás is, amelyben a direktvetés tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal Mező Sándor, a Multiva Magyarország Kft. értékesítési vezetője.

A finn Multiva márka közel 3 évtizedes múltra tekint vissza, hazánkban 2013 szeptembere óta van jelen kizárólagos importőr és forgalmazó révén.

„Egy évtizede még a kombinátorokon, grubbereken, tárcsákon, vagyis az intenzív talajművelésen alapuló technikákon volt a hangsúly, mára azonban mindez megváltozott. A tárcsákra a mulcshagyó tarlóhántás eszközekeként tekintünk, az új kombinátorok pedig sekély tarlóápolásra is alkalmasak” – mutatott rá a gyors változásra Mező Sándor.

A finn vállalat időközben belépett a mulcs- és direktvetőgépek piacára is (ezeket Cerex és Forte néven találjuk meg náluk), amelyek szintén alkalmasak a környezeti és anyagi kockázatok csökkentésére egy gazdaságban.

Stresszfaktorok

Milyen stresszfaktorok is késztetnek bennünket arra, hogy az intenzív gazdálkodás megszokott formái helyett újakat keressünk? Ilyen például a szigorú szabályozási és gazdasági környezet, az erősen hullámzó felvásárlási árak, vagy a magas inputanyag-költségek.

Az üzemanyagárak emelkedése már a tehetősebb nyugati országokban is feszültséget okoz, de problémát okoznak a növekvő bérköltségek, illetve – faramuci módon – az ezzel párhuzamosan mégis fellépő munkaerőhiány.

„Ha javítjuk a munkagépeink teljesítményét, munkájuk minőségét, azzal jelentősen növeljük a gazdaságunk ellenálló képességét” – emelte ki az értékesítési vezető, aki természetesen a klímaváltozást és más környezeti tényezőket sem hagyta ki a jelentős stresszfaktorok közül.

A Multiva abban a szerencsés helyzetben van, hogy a munkagépei produkcióját a gyakorlatban is ki tudja próbálni. A közelmúltban Zalában végeztek kísérleteket a csökkentett menetszámú művelés utáni vetésről, illetve direktvetésről, néhány hektáros területeken, de jelentős tanulságokkal.

A főszereplő egy Forte FX 400-as direktvetőgép volt, amely mellett a talajmunkát általában teljes egészében elhagyták. Az egyes táblákon ugyanazokat a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási kezeléseket alkalmazták.

Tanulságos kísérletek

Az első kísérlet során, 2020-ban az árpa betakarítása során a szalmát le is szecskázták, majd vetés előtt 4 héttel a tarló glifozátos kezelést kapott. Közvetlenül vetés előtt egy Multiva sekélykultivátorral 4 cm-en megművelték a talajt, majd ezt követte a vetés augusztus 28-án. A direktvetett területen 3,4 t/ha terméshozam született, a normál művelésű területen, 28 hektáron, átlagban szintén 3,4 t/ha.

Szójaaratás után őszi árpa direktvetés: ebben a kísérletben semmit nem csináltak a szójatarlóval, egyből belevetették az árpát a Forte géppel. Az eredmény: 6,5 t/ha termés, miközben a művelt táblán 6,7 t/ha.

Kukorica után őszi búza direktvetése: ebben az esetben a kukorica 10 tonna fölött hozott, így jelentős szármaradvány borította a talajfelszínt. De ezzel nem törődtek, direktben vetették bele az őszi búzát, 5,6 t/ha eredménnyel (a művelt területen 5,8 t/ha hozamot mértek).

Repce után őszi búza direktvetése: vetés előtt 4 héttel glifozátos tarlókezelést alkalmaztak. A terméseredmény 6,6 t/ha lett, miközben a művelt területé elérte a 7 t/ha mennyiséget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Változó klíma, adaptív megoldások - online szántóföldi bemutató

2025. június 19. 11:10

Adaptív növények, okos öntözés és precíziós dróntechnológia – ezek állnak a KITE online bemutatójának középpontjában.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató

2025. június 18. 12:10

Hibridválasztástól a drónos növényvizsgálatig – a repcetermesztés kulcslépései a KITE tiszavasvári bemutatóján.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások kalászosokban

2025. június 17. 12:10

Fenntartható megoldások, új fajták és precíziós technológiák a KITE kalászosokra fókuszáló online bemutatóján.

Csapnivaló lesz a sörárpatermés, ársokkra készülhetnek a német sörivók

2023. július 7. 09:10

A sör ára a németeknél – némi túlzással – olyan, mint nálunk a kenyéré. Ebből a szempontból pedig most igen rossz hírrel szolgáltak számukra.

Nehézfémek a talajban: alumínium (Al)

2022. március 13. 04:36

A legtöbb növény nem nagyon szereti az alumíniumionokat a talajban: hatásukra gyengébb lesz a gyökérnövekedés, satnya lesz a növény, mezőgazdasági termények esetében csökken a terméshozam.

BREAKING NEWS! 16 tonna feletti eredménnyel zárt a KWS HYPOLITO a tiszavasvári Munka Mg. Kft. területén!

2023. október 5. 10:40

Megindult a kukorica betakarítása országosan. Kezdésként mindjárt egy kiemelkedő terméseredményről hozott hírt Pallay Ferenc, a KWS Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szaktanácsadója.

Jó gyümölcstermésnek örülhetnek idén a lengyel gazdálkodók

2020. augusztus 16. 08:38

Bár az enyhe tél és a késői fagyok miatt volt félnivalójuk a lengyel kertészeknek, az idei szezonjuk miatt mégsem lehetne elégedetlenek.