Magyarország területéből 1,2 millió hektár tartozik gyep művelési ágba. A gyepterületek közel 70%-a gyenge termőképességű és a többi terület is döntően közepes minőségű, amelyeken általános az extenzív használat.
A rendszerváltást követően a természetvédelmi oltalom alatt álló gyepterületek jelentős része nemzeti park igazgatóságok és más természetvédelmi szervezetek vagyonkezelésébe, tulajdonába került. Az országos jelentőségű védett természeti területek közül több, mint 300 000 hektár az extenzív gyep, melyből mintegy 180 000 hektár áll a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében. A természeti értékekben gazdag gyepek biodiverzitásának megőrzését több nemzetközi jelentőségő program is segíti.
Területi korlátozások esetén a gyepterület adott részeit kaszálatlanul szükséges hagyni. Ennek több szempontból is jelentősége van, mindamellett, hogy az így megőrzött növényzet egyfajta „magbankként” elősegíti a gyep természetes megújulását, ugyanakkor ökológiai folyosóként is funkcionálnak a többi élőlény számára, ezáltal biztosítva a különböző élőhelyek közötti átjárhatóságot. Ez a szerepük a beporzó fajok megőrzése kapcsán egyre inkább felértékelődik, érdemes a kaszálatlanul hagyott területeket úgy meghatározni, hogy minél hosszabb ideig legyen rajta elérhető virágzó növényzet.
Időbeli korlátozások esetén a kaszálást, legeltetést adott időszakban nem vagy csak engedéllyel lehet végezni. Az agrárkörnyezetvédelmi program szerint június 15. előtt nem kezdhető meg a kaszálás, ami elsősorban a földön fészkelő madarak védelmére irányul, mivel erre az időpontra már nagyjából túl vannak a költési ciklusuk kritikus részén. Egy kutatás kimutatta, hogy természetvédelmi területen végzett kaszálás minél későbbre, június végi – július eleji időpontra essen az állatok védelme érdekében. Legeltetés kapcsán kiemelendő a téli legeltetés engedélyhez kötése, amelynek fő oka a gyepek túlhasználatának elkerülése (pl. taposási kár a nedvesebb talajon). Egyéb korlátozások közül megemlítendő a legeltethető fajok, megfelelő legelőnyomás és a kaszálás módjának meghatározása.
Természetvédelmi szempontból és vizsgálatok alapján megállapították, hogy kedvezőbb a duplakéses kasza alkalmazása, mivel a legalacsonyabb pusztítást okozza. A lekaszált széna júliusban egy nap alatt megszárad, így a legmagasabb beltartalmi értéket biztosítja, és kiszámíthatóbbá teszi a betakarítás üzemszervezési tényezőt. A duplakéses kaszák elődei az ujjaskaszák, a terepviszonyokra való érzékenységük miatt nem terjedtek el. A vágásminősége sokkal jobb, mint a rotációs gépeké, így a lekaszált területen gyorsabban sarjad a fű.
Forrás:
http://mek.oszk.hu/13800/13815/13815.pdf
