27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Szőlő-Bor

Kihívás a piacilag helyes út megtalálása a szőlő- és borágazatban

MTI

A hétvégén megrendezték a XXI. András napi bormester találkozót Somlójenőn. A rendezvényen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb kihívást a piacilag helyes út megtalálása jelenti, melyet az ágazatban tapasztalható változások nehezítenek.

Feldman Zsolt a konferencián tartott megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás, a fogyasztói szokások, valamint az értékesítési csatornák változása jelenti a legnagyobb kihívást a szőlészeti, borászati ágazatban.

A kormányzati eszközök, mint a kamatstop, valamint a hitelmoratórium hivatott segítséget nyújtani az ágazat szereplőinek – húzta alá.

Mint mondta, 2016-ban és 2018-ban 27 milliárd forint kormányzati támogatást nyújtottak a szőlő- és borágazat számára, 2021-ben pedig 26 milliárd forintnyi támogató okirat született.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta: 1500 milliárd forint uniós forrás pályázható meg 2027-ig, a pénzt az energiahatékonyság növelésére, valamint a klímaváltozás következményeinek enyhítésére használhatják az ágazat képviselői.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora előadásában azt emelte ki, hogy többen végeznek szőlész-borászként manapság, mint amekkora az ágazat igénye. Mint mondta, az állam felelőssége, hogy annyi szakember kerüljön ki az intézmények falai közül, amennyire szükség van, így fontos célnak nevezte a piaci igényekre reagáló képzés indítását.     

Stratégiai megállapodásra készülnek a szőlész, borász ágazat szereplőivel a jövő év elején, szeretnék visszahozni a szakképzési hozzájárulást, megerősíteni a szakképzést – tette hozzá.

A találkozó részeként avatták fel Tornai Endre (1921-2011) borász, Somlóvásárhelyen található bronz mellszobrát, mely Raffay Béla szobrászművész alkotása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

Tanácskozás a magyar szőlő szaporítóanyag-előállítás jövőjével kapcsolatban

2021. január 13. 08:57

Január 12-én került megrendezésre a digitális térben a Szőlő Szaporítóanyag-előállítási Tudományos Konferencia, melyet a Szent István Egyetem, a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége közösen szervezett.

Kézi vagy gépi? Szőlőkombájnok nyomában három borvidéken át

2022. november 19. 08:29

A 2022-es őszi szüret idején három neves pincészetet és szőlőbirtokot kerestem fel, hogy megtudjam, miért dönt egyre több borász a betakarítás gépesítése mellett, és mivel tud hozzájárulni egy szőlőkombájn a minőségi, adott esetben akár a csúcsborok elkészítéséhez.

Szőlő-Bor Videó

Bikák és csillagok

2021. szeptember 25. 08:35

Gál Tiborral, a Gál Tibor Pincészet vezetőjével beszélgettünk.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.