31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Gépinfo

Sikeresen levizsgáztak az első növényvédelmi drónpilóták

MATE Sajtóközlemény

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése folyamatosan óriási népszerűségnek örvend, az első vizsgázók pedig csütörtökön már át is vehették bizonyítványukat. A következő képzés tavasszal kibővített tematikával indul a Békés vármegyei Szarvason, sőt további új képzési helyszínekről is folynak már a tárgyalások.

Fontos újdonságot jelent, hogy a jövőben bővülni fog a képzési struktúra, a következő növényvédelmi drónpilótaképzés tehát már egy speciális műveleti kategóriára vonatkozó képzéssel fog indulni.

Erre a bővítésre azért van szükség, mert egy új jogi szabályozás bemeneti feltételként kötelezően előírja a pilóta nélküli légijármű-irányító igazolvány megszerzését előkészítő tanfolyamon való részvételt. A növényvédelmi drónpilótaképzésre ennek sikeres teljesítését követően lehet jelentkezni abban az esetben, ha az igazolványon kívül a zöldkönyv, az érettségi bizonyítvány vagy a megfelelő középfokú végzettség is rendelkezésre áll.

A növényvédelmi drónpilótaképzés tematikája növényvédelmi drónhoz kötődő alapismeretekre, agrometeorológiára, növényvédelmi információkra, valamint jogszabályi, üzleti és műszaki ismeretekre fókuszál, emellett pedig a bizonyítvány megszerzéséhez repülési gyakorlat is szükséges. Emellett a résztvevők intenzív térinformatikai képzést is kapnak annak érdekében, hogy a monitoringdrónokkal kapott adatokat a mezőgazdaságban és egyéb területeken is önállóan fel tudják használni.

Napjainkban a drónok szerepe vitathatatlan; mezőgazdasági, építőipari, biztonságtechnikai, valamint rend- és polgárvédelmi felhasználásuk egyaránt kiemelt fontosságú, ezért a képzésen szerezhető tudás piaci értéke is rendkívüli.

A MATE Szent István Biztonságkutató Központja által koordinált együttműködés révén a dél-alföldi régióban az idei évtől vált elérhetővé a képzés, amelyen mindenre kiterjedő elméleti és gyakorlati tudás sajátítható el a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő technológiájáról.

További információk és jelentkezés: https://abzdrone.com/novenyvedelmi-dronpilota/
Tel.: +36 70 938 5484, e-mail: office@abzdrone.com
Az ABZ Drone Kft. felnőttképzési nyilvántartási száma: E/2022/000062

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Az "okos" eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot

2019. május 24. 06:37

A gazdaságok ma már olyan kifinomult eszközöket is használhatnak, mint a műholdak és a drónok, amelyek nagy felbontású fotói azonnal megjelennek a farmerek okostelefonján vagy táblagépén. A képek feldolgozása pedig segíti a gazdálkodókat abban, hogy megfelelő döntéseket hozzanak.

Három gazda tesztelte a drónos vetést – és meglepődtek!

2023. augusztus 11. 11:10

A talajkontaktus hiánya, a vetőmagok területi eloszlásának egyenetlensége, a magas költségek, no és az előre a nem látható ráfordítások – a mezőgazdasági drónokkal végzett vetés számos előítéletet szül.

Csúsznak a drónokkal kapcsolatos uniós előírások

2020. június 7. 08:36

A drónalapú szolgáltatásokkal jelentős mértékben növelhető a vállalatok innovációs szintje, költséghatékonysága, hozzáadott értéke, ezek által pedig értékteremtő, gazdaságélénkítő képességeik is.

Mezőgazdaság Japánban: a drón nem divat, hanem szükség

2018. május 20. 06:38

Japánban 2015 óta be kell jelenteni a mezőgazdasági drónokat, így pontos adatokkal rendelkezik az agrárminisztérium a különböző permetező drónok számáról.