20℃ 13℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna
Állattenyésztés

Szigorúbb védekezés: afrikai sertéspestis Szlovákiában

Agrárminisztérium

Szlovákiában házisertéseket is érint az afrikai sertéspestis, ezért a magyar sertéstartóknak még szigorúbban kell betartaniuk a járványvédelmi szabályokat.

Több mint 18 ezer sertést érint a szomszédos kitörés

A szlovákiai házisertés-állományban azonosított afrikai sertéspestises eset miatt egy ottani gazdaságban több mint 18 ezer állatot kell leölni. A hatóságok megfigyelési zónát jelöltek ki, amely minimálisan Magyarország területére is átnyúlik. Szerencsére ezen a részen nem találhatóak sertéstartó telepek, illetve fogékony háziállatok, de a helyzet így is indokolttá teszi a hazai védekezési szint erősítését.

Kiemelten fontos a megelőzés

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a védekezés első számú eszköze továbbra is a megelőzés és a járványvédelmi protokollok szigorú betartása. Magyarországon az afrikai sertéspestis jelenleg kizárólag a vaddisznóállományban van jelen. Ahhoz, hogy a házisertés-állomány továbbra is mentes maradjon, a szakmai szereplők együttműködésére van szükség.

Zárt technológia és higiéniai fegyelem szükséges

A járványvédelem hatékonysága érdekében elengedhetetlen a sertéstelepek zártságának fenntartása, valamint a telepre történő be- és kijutás – legyen szó emberekről vagy járművekről – szigorú ellenőrzése. Alapkövetelmény továbbá a takarmány és az alomanyag szabályszerű tárolása, valamint az állatok kizárólag állati eredetű összetevőt nem tartalmazó takarmányon való tartása.

Elengedhetetlen a sertéstelepek zártságának fenntartása
Elengedhetetlen a sertéstelepek zártságának fenntartása

Veszélyforrás lehet a határon átnyúló forgalom is

A vírus behurcolásának megelőzéséhez elengedhetetlen, hogy a határmenti mozgások során – különösen rokonlátogatásból hazatérők esetén – ne kerüljenek az országba hőkezeletlen, friss sertéshúsból készült termékek. A házisertések etetése állati eredetű élelmiszerhulladékkal továbbra is szigorúan tilos.

Naprakész információ a Nébih felületén

A járvány aktuális állásáról, valamint a védekezést segítő szakmai információkról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hivatalos oldalán, a https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis címen tájékozódhatnak az érintettek.

Képek: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

A jövő takarmánya a rovarfehérje?

2025. május 14. 16:10

A rovarfehérje-alapú takarmányok fenntartható alternatívát kínálnak az állattenyésztésben, de vajon készen áll-e az iparág az áttörésre?

Húsvéti bárányhús: hagyomány és exportkincs

2025. április 20. 08:10

Húsvétkor sok kultúrában hagyomány a bárányhús fogyasztása, Magyarországon azonban a szerepe visszafogottabb.

Emelkedhetnek a húsvéti húsok árai

2020. március 25. 08:47

Az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól, annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár.

Folyamatosan gyérítik a vaddisznóállományt

2020. február 13. 16:03

Nógrád, Heves és Borsod megyében a járvány megjelenése előtt nagy volt az állománysűrűség, éppen ezért ezeken a területeken látványos a betegség terjedése és az állomány csökkenése.

Megjelent az afrikai sertéspestis egy szlovák házisertés-állományban is

2019. július 27. 09:33

A Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését ez idáig nem jelentették.

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

2020. július 9. 11:17

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása.