25℃ 17℃
június 21. Alajos, Leila
Állattenyésztés

Sokemeletes sertésistállókban hizlalnak több tízezernyi jószágot

Agrofórum Online

Európában éppen a közelmúltban zárták be az utolsó többemeletes sertésistállót, Kínában azonban változatlanul elterjedtek az ilyen létesítmények.

A kelet-európai szem számára nem mutat szokatlanul Európa egyetlen emeletes sertésistállója, amely lényegében úgy néz ki, mint egy lakótelepi panelház. Németországban található, a Lipcséhez közeli Köthenben, és most azzal került a hírekbe, hogy elvesztette a működési engedélyét.

Valójában már 5 esztendeje nem tartanak benne disznókat, felszámolták az állományt, először azzal a szándékkal, hogy teljesen felújítják az épületet, de aztán ezt végképp elnapolták. A hatemeletes sertésistállónak a trágyatárolója egészen a közelmúltig használatban volt.

Az NDK-időkben szovjet segítséggel készült, 25 méter magas létesítmény már jó ideje vita tárgyát képezte a környéken, az állatjogi aktivisták kifejezetten üdvözölték a bezárását. Ők 2013 óta próbálták felhívni a lakosság figyelmét arra, mennyire nem megfelelő körülmények között tartják ott a jószágokat. Akkoriban nagyjából 3000 sertést hizlaltak benne.

Bár Európában már nincs több ilyen működő létesítmény, Kínában mind a mai napig építenek emeletes sertésistállókat. Az egyik legnagyobb hizlaldában 58 ezer disznót nevelnek. Német cégek is gyakran részt vesznek ezekben az építési projektekben, a Tewe Elektronic GmbH például 10-15 éve szerepel a kínaiak partnerlistáján.

Emeletes sertésistálló Kínában (Fotó: Kevin Luna/Facebook)

A közvélekedéssel ellentétben az ázsiai országban is kiemelten ügyelnek a higiéniára, valamint a jószágok egészségére és az állatjólétre. Az emeletes istállókat azért alkalmazzák szívesen, mert így egy adott területen koncentráltan, a szokásosnál jóval nagyobb állományt tudnak egy időben hizlalni.

Tápként gabonát és szóját használnak, ásványi anyagokkal keverve, vagyis a tenyésztési módszerek nem igazán különböznek a nyugatiaktól. A keletkező trágyát emeletenként sekély trágyacsatornákba vezetik, majd onnan ejtőcsövekkel juttatják a talajszinten lévő tárolóba.

Az efféle sokemeletes istállók lényegében olyan izoláltan működnek, mint az olajfúrótornyok. A betegségek behurcolásának elkerülése érdekében a dolgozók szinte folyamatosan ott élnek, lakóhelyiségek, menza, sportlétesítmények, mozi és más effélék egészítik ki a hizlalda közvetlen környezetét.

(Vezérkép: Tewe Elektronic GmbH/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

A bikavért szeretik az ázsiai vevők

2021. április 15. 15:18

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.

A vártnál kevesebb szójababot vesznek a kínaiak az USA-tól

2023. október 15. 13:10

Amerikában vegyes hangulatban, míg Európában egyértelmű vevői fölénnyel zárult a hét a terménypiacokon.

Ismét magyar lehet a pekingi kacsa

2019. április 6. 07:04

Újra engedélyezi a kínai vámhivatal a kacsa- és libahústermékek Magyarországról történő behozatalát.

Évekig tarthat még az afrikai sertéspestis elleni oltóanyag kifejlesztése

2019. szeptember 22. 06:38

A gazdák már régóta visszatartják az afrikai sertéspestis terjedését a fertőzött állatok karanténba helyezése és leölése révén, ám csak a betegség Kelet-Ázsiába való elterjedése indította el komolyan az oltóanyaggal kapcsolatos kísérleteket.