27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

Kukoricából is készülhet műanyag?

Agrofórum Online

A mezőgazdasági melléktermékek hasznosítása elősegítheti a környezetbarát, biológiailag lebomló műanyagok előállítását. Ennek fényében az amerikai kutatóknak (Texas A&M AgriLife Research), olyan eljárást sikerült kidolgoznia, mely során a kukorica szármaradványaiból kivont lignint hasznosítják csomagolóanyagok, valamint bioüzemanyagok gyártásához.

A módszertan fejlesztését az Egyesült Államok Energia-hatékonysági és Megújuló Energia Minisztériuma finanszírozta 2,4 millió dollár összeggel, és a közelmúltban a Nature Communication folyóiratban publikálták az eredményeket.

A lignin hatékony kinyerése és felhasználása nagy kihívást jelent a bioüzemanyag-termelés számára – mondta Joshu Yuan, a projektben résztvevő egyik kutató. A szakember közreműködésével kifejlesztett technológia öt módosított hagyományos előkezelési eljárást tartalmaz, melyek segítségével kedvezőbb anyagi feltételek mellett nyerhető ki bioüzemanyag, és biológiailag lebomló műanyag alapanyaga. 

Évente több, mint 300 millió tonna műanyagot állítunk elő. Fontos, hogy ezeket környezetbarát műanyagokkal helyettesítsük.

A kutatás hozzásegítheti az ipart a mezőgazdasági melléktermékek (kukorica, faanyagok, és egyéb fűfélék maradványai) hasznosításának új lehetőségeihez. Az innováció potenciálisan új bevételi forrásokat teremt a gazdálkodók, valamint a szállítmányozási ágazat számára is, amely a feldolgozási pontokhoz csatornázza a növényi melléktermékeket.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2021/06/210630125426.htm

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Kukoricásban nem érdemes kannabiszt termeszteni

2018. szeptember 7. 09:37

A 62 éves, növénytermesztő szakképzettségű férfit már korábban is vádolták kábítószer-tartalmú növények termesztésével, amely miatt nem jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott 2015-ben.

A korábban vártnál nagyobb lehet a globális búzatermés

2023. január 13. 07:36

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) megemelte a 2022/23-as gazdálkodási szezonban a globális búzatermésre vonatkozó előrejelzését, amelyet nagyrészt a vártnál nagyobb ukrajnai termés okoz.

Aflatoxin-szennyezettségtől mentes kukoricát termesztettek Magyarországon

2024. október 28. 07:10

Ha az átlaghőmérséklet +2 °C-kal nő, akkor a kukorica aflatoxin-szennyeződésének kockázata a dél-európai régióban nagymértékben, míg Magyarországon mérsékelten növekszik.

Az új DEKALB® hibridek pajzzsal a kukoricatáblákon

2021. október 4. 07:45

Jelentős előrelépéssel készül a Bayer a következő kukorica vetőmag szezonra.